-James!-suhantam végig a folyosón.

-Itt vagyok!-jött át az ajtón az említett.-Valami baj van?-nézett rám.

-Képzeld ember voltam, amíg a  medál kezemben volt!-meséltem, miközben James hülyének nézett. Ki gondolta volna.-Be is bizonyítom!-indultam el vissza a medálhoz.-Gyere!-tekintettem vissza.
-Jó!-morogta.-Úgy is ráérünk!-suttogtam. Halottam hangjában, hogy érdekli is  de annyira nem hisz nekem. A medál még mindig ott volt, ahol hagytam. Hozzá értem, majd nyakamba tettem.
-Nézd!-fordultam meg. Sehol senki. -De hülye vagyok a szellemeket nem látják az emberek!-csaptam a homlokomra. Gyorsan leakasztottam a medált, majd letettem az asztalra. Hátra pillantottam, majd a röhögés határán voltam már.
-Lana vegyed vissza!-parancsolt rám James.-Ember lehetsz!-folytatta.
-De akkor veled mi lesz nélkülem?-kérdeztem.
-Túl élem, nem fogok bele halni!-szellemes poén. Ilyenkor röhögni kéne?!
-Rendben!-néztem a nyakláncra, majd feltettem. James megint eltűnt, vagyis nem láttam. Felemeltem a lábam.
-Úristen van lábam!-ordibáltam el magam, majd eldőltem.-Hát ezt még gyakorolnom kéne!-nyögtem fel, hisz valahogy ez nagyon fájt.Kezeimet kinyújtottam, majd végig vizslattam rajta a szemem.  Ujjaimon a végén volt valami kemény. Ismerős de hogy is hívják?!
-Köröm!-hallottam egy halk suttogást.
-Köszi James!-néztem körbe. Bárhol is lehet hálás vagyok neki. Lassan felkeltem, majd össze szedtem minden erőmet és léptem egy újat, majd  az én szerencsémnek hála lefejeltem az ajtót.
-Mi a jó isten?-nyitott be  egy ember, majd rögtön eltakarta a szemét.-Ki vagy?
-Öm hát nem tom a  valódi neved  de Lanának szoktak hívni!-magyaráztam.
-Hol a  ruhád?-folytatta.
-Nem tudom, most ébredtem fel!-hazudtam. Elmondhatom neki-e egyáltalán az igazat?!-Segítesz?-nyújtottam a kezem felé. Megfogta de a  fejét elfordította.Felemelt, majd rá támaszkodtam és kiléptünk a szobából. Lassan mentünk néha -néha össze akadtak a lábaim. Még gyakorolnom kell, hogy kell járni de valahogy nagyon ismerősnek tűnik. Léptem egy nagyot, majd mint egy hulla össze csuklottam.
-Béna vagy!-hallottam egy röhögést a fejemben. Én is szeretlek James -jegyeztem meg egy kis szarkazmussal.
-Jól vagy?-kapott fel a  hóna  alá  a fiú, majd felnézett a  plafonra. Most komolyan miért nem lehet rám nézni?
-Pucér vagy Lana és úriember!-suttogta James a fejembe. Mi az hogy pucér?
-Amikor nincs rajtad ruha, te zseni!-kuncogott James.
-Igen jól vagyok!-késtem egy kicsit a válasszal. A  fiú megmozgatta fejét, majd egy másik szobába tett be.
-A barátnőmnek van ruhája, vegyél fel valamit!-mondtam, majd sietős léptekkel elhagyta a  szobát.
-Hol lehet a  ruhái?-néztem körül. Hirtelen valami doboz féleségnek kinyílt az ajtaja. Köszönöm James! -örülök, hogy itt maradt velem. Nélküle hol lennék. James gondolom, ruhákat dobált ki a földre, gondolom azt akarja hogy vegyem fel.
-Ez mire  való?-emeltem fel két körszerű rongyot.
-Melltartó Lana!-röhögött James.-A melleidre való!-magyarázta, majd  a melltartó fellebegett és rám csatolta.-Te vagy a leghülyébb szellem!-röhögött James.
-Jaj de aranyos vagy!-kuncogtam.-És ez mire  való!-emeltem fel egy vékony anyagot, ami ugyanolyan anyagból volt mint a melltartó vagy mi.
-Úristen!-kacagott fel James.-Az a bugyid!-magyarázta.-Na azt már nem adom rád!-röhögött, ahogy hallottam.Elmondta, hová kell felvenni így felvettem. A  többi ruha használat azért eszembe jutott, remélem jól vettem fel őket.
-Csini vagy!-jegyezte meg James.
-Köszönöm!-kuncogtam, majd éreztem, ahogy James megfogta a karom és segítségével elindultuk az ajtó felé. Bicegve de  sikeresen eljutottunk az ajtóhoz, ami rögtön kicsapódott és fejen talált, mire hátamra estem.
-Bocs!-segített fel egy lány.
-Milyen gyönyörű!-hallottam meg James hangját fejemben.-Hát nem!-jegyeztem meg.
-Semmi baj!-mondtam.
-Jól áll a ruhám!-nézett végig rajtam.-Gyere megyünk a  kórházba, John, mindent elmesélt!-magyarázta és  hirtelen  karon ragadott, aminek hála-meg is köszönöm-előre estem. Persze, hogy nem segített inkább jó modorú lányhoz képest kiröhögött. Nagyon fájd de megkönnyebbültem, amikor valaki felemelt.
-Köszönöm!-mondtam Johnnak, vagyis aszem így hívják.
-Nincsmit!-mosolygott, majd suttogott valamit a lánynak és elindultunk kifelé. -Ülj be!-nyitotta ki az ajtót John és beült valami nagyba.
-Kocsinak hívják!-beszélt James. Az ülése nagyon puha volt és selymes.
-Megjöttünk!-pattantak ki, majd én is kiakartam szállni de az ajtó nem nyílt.
-Nem ott nyílik!-hallottam meg James hangját a fejemben. Az ajtó megmozdult és kinyílt.-Köszönöm!-motyogtam magamban. Beléptünk egy fehér óriási házba, majd leültettek egy székhez és oda mentek a pulthoz.

Sziasztok, úgy látszik végre elkezdtem ezt a blogot is. Remélem ez a történet is tetszeni fog nektek. Szeretném meghallgatni a véleményeteket.

 Befordultam a sarkon, majd megálltam a zebránál. Vártam, hogy zöld legyen a lámpa. A lámpa piros fénye elhalványult. Leléptem a zebrára, elindulva világító fényre lettem figyelmes. Megálltam egy pillanatra, mire ordibálás töltötte meg-e csendes  éjszakát. A fény egyre gyorsabban közeledett felém, mire  tudatosult bennem, hogy elütöttek. A fájdalom villámként csapott belém, majd minden elsötétült. 

Az emlékek rohamoztak meg, mikor megláttam egy medált az asztalon.
-Tetszik?-suhant mellém James.
-Olyan szép!-lebegtem körül.-Bárcsak az enyém lehetne!-suttogtam James-nek. Oly sok mindent kérhetnék de nekem ez a medál kell. Olyan hívogató, mintha csak nekem lenne tervezve. Oly szívesen venném fel, ha tudnám valamire.
-Vedd fel!-suhant az ajtóhoz James, majd eltűnt. Hülye ez? Nem is tudjuk megfogni a halandók dolgait. De ha megpróbálnám...Áhh, ezt már  párszor eljátszottuk. Félek, hogy megint be kell vallanom magamnak, hogy szellem vagyok.Ember akarok lenni. Futkározni a fűben érezni a meleg szellő érintését. Érezni, ahogy szerelmed ajkát a tiedhez érinti. Érezni, hogy szerelmes vagy. Érezni az esőt testeden, érezni a hideget. Na jó egy esélyt még megérdemlek. Hozzá értem, majd halk sikoly hagyta el számat. Éreztem a medált. Lassan felemeltem a kezemben.
-Úristen!-néztem végig magamon. Ember vagyok..

KEZDÉS

2014.03.10